Vettel: Nem lettem rosszabb versenyző
2012.04.19. 18:42
A Red Bull Racing kétszeres világbajnok versenyzője tagadta azt, hogy rosszabb versenyzővé vált volna a 2012-es szezonban. Sebastian Vettel úgy véli, hogy az egyedüli problémát az autója jelenti.
Sebastian Vettel gyakorlatilag végig nevette a 2011-es esztendőt, miután sorra megnyerte az időmérő edzéseket és a futamokat.
Vettel autójának nem volt ellenfele, amit a német remekül ki is használt és idő előtt megnyerte a bajnokságot. Idén azonban változott a helyzet, és most nem a Red Bull a legerősebb csapat a mezőnyben.
Sokan már arról beszélnek, hogy Vettel belső problémákkal küzd és nem tud megbarátkozni a jelenlegi helyzettel, miután a csapata úgy döntött, az általa nem igazán preferált kipufogó megoldás szerint folytatja tovább az RB8 fejlesztést.
„Ez nem igaz. Semmivel nem vagyok rosszabb versenyző, mint korábban voltam.” – kezdte Sebastian Vettel. „Ugyanaz a versenyző vagyok, aki tavaly és 2010-ben megnyerte a világbajnokságot. Most természetesen tapasztaltabb vagyok, de nyilvánvaló, hogy momentán nem vagyunk olyan erősek, mint 2011-ben voltunk. Ezzel együtt most talán több hibát is vétünk, ami nem feltétlenül jó. És azt sem szabad elfeledni, hogy a mezőny most sokkal szorosabb.”
„Itt apró, kisebb hibákról beszélünk, melyek komoly befolyással bírnak, kezdve a bokszkiállásoktól. Most nem mennek úgy a dolgaink, ahogy kellenének… A bokszban sem, de folyamatosan dolgozunk. A konstans teljesítmény a legfontosabb.”
„A McLaren talán most a leggyorsabb és legkonstansabb autó a mezőnyben, ugyanakkor fontos megjegyezni azt a tényt, hogy mi is versenyképesek vagyunk. Láthattuk ezt Sanghajban is, ahol szintén nem minden alakult a számításaink szerint.”
(f1-live.hu)
|