Rejtélyes meghibásodás a Red Bull csapatnál
2012.05.13. 18:46
Sebastian Vettel és Mark Webber autójának orra is megsérült a Spanyol Nagydíjon, noha a német és az ausztrál pilóta sem tudja, hogy miként is történt mindez.
Sebastian Vettel:
„Ez egy újabb kemény, hosszú és meglepetéseket hozó verseny volt. Egy pillanatig sem lehettük biztosak abban, hogy mi fog történni a következő körben. Az idei szezon folyamatosan lüktet, mint egy fájó fog. Nagyon nehéz jó eredményt elérni, mivel sok versenyképes csapat dolgozik a mezőnyben, és valóban van pár igazán nagy tehetség kint a pályán.”
„Először is természetesen szeretnék gratulálni Pastor Maldonado első győzelméhez. Tudom, hogy ez milyen fontos egy versenyző számára és azt is, hogy most milyen boldog Frank Williams, aki megérdemli a sikeres szereplést. Ő egy legenda, aki csak ennek él.”
„Ami a saját versenyemet illeti, nem vagyok valami boldog. Sikerült az utolsó részben felzárkóznom, de jobb is lehetett volna. Legalább egy helyet javíthattam volna. Szórakoztató volt kint a pályán, miközben nem volt minden rendben. Többek között az is hátráltatott, hogy az autóm orra megsérült, amiért végül be kellett hajtanom a bokszba. Az elemet kicserélték a gépen, mivel az aerodinamikai mutatók nem voltak valami jók előtte. A szárny végül teljesen tönkrement. Nem tudjuk, hogy miért, mivel senkivel sem találkoztam közelről.”
„Most Monaco következik, mely az egyik kedvenc helyszínem. Úgy érzem, hogy versenyképesek lehetünk ott, de egy tiszta hétvégére lesz szükségem.”
Mark Webber:
„Soha nem lehet valaki elégedett, ha nem szerez pontot. Sajnos ma nem tudtam ott lenni a top-10-ben, noha erre megvolt a lehetőségem. Sajnálatos mindaz, ami történt. Összességében egy érdekes versenyről tudok beszámolni.”
„Nem tudom, hogy mi történt, de az első szárnyam megsérült és emiatt be kellett hajtanom a bokszba egy új elemért.”
„A gumik szintén komoly kihívást jelentettek, és, ha az abroncsaid elfogynak alattad, nem tudsz mit tenni.”
(f1-live.hu)
|