Horner: Barcelona után is változatos marad a Forma-1
2012.05.08. 17:45
Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke úgy véli, hogy ellentétben a korábbi évekkel, idén az első európai versenyt követően is változatos és izgalmas lesz a világbajnokság. A Red Bull jobban örülne egy domináns évnek, de a sportnak jót tesz a sokszínűség.
A Circuit de Catalunya által támasztott aerodinamikai kihívások miatt úgy tartják, hogy a gép, mely gyors tud lenni Montmelóban, az összes többi pályán sikeres lehet – azaz a Spanyol Nagydíj először adhat reális képet az erőviszonyokról 2012-ben.
A Red Bull Racing csapatfőnöke úgy véli, hogy ez a prognózis nem feltétlenül állja meg a helyét az idei évben:
„Barcelona rendszerint meglehetősen jó indikátor az autó teljesítményét illetően: ha az autó remekül működik ott, akkor a legtöbb helyen is remekül fog menni” – mondta Horner az Autosportnak.
„Hogy vajon ez így fog történni ebben az évben is? Ki tudja?”
„Biztos vagyok benne, hogy a csapatok többsége, még ha változó mértékben is, hozni fog fejlesztéseket a barcelonai versenyre.”
„Ez az első európai verseny, szóval tradicionálisan ez az a hely, ahol a csapatok új alkatrészeket fognak bemutatni az autóikon, és ebben mi sem különbözünk. Elbűvölő lesz látni a fejlődést a csapatok között.”
A brit szakember szerint az idei év egy más képet fog mutatni, és többen lesznek versenyben a győzelemért:
„A McLaren nagyon erősen lépett elő, és az első versenyeken határozottan erősnek tűntek, majd hirtelen megjelent a Mercedes Kínában, és a Lotus is erős volt Bahreinben. Nagy a mozgolódás.”
„Történetesen a McLaren és a Ferrari mindig is nagyon erős volt, de idén szélesebb körben folyik a versengés. A Mercedes és a Lotus is erős volt, ráadásul a Sauber is veszélyesen közel jött Malajziában, és nem gondolom, hogy erre sokan számítottak.”
„Ez izgalmas. Szerintem a versenyek nagyon jók voltak eddig ebben az évben. Ami minket illet, jobban szeretnénk egy unalmas, domináns világbajnokságot, de a sport szempontjából remek dolog a versengés.”
(f1-live.hu)
|