Vettel: Ha kell, sztrájkolni fogunk
2011.03.20. 15:19
A 2011-es évadban bevezetésre kerülő újítások nagy kihívások elé állítják a versenyzőket. A pilótafülkéből szabályozható hátsó légterelő, valamint a KERS használata többek szerint is veszélyeket rejt, egyrészt a sebességkülönbség, másrészt pedig a kapcsolók kezelése okozta figyelemzavar miatt. Az utóbbi hetekben sokan hangoztatták, hogy amíg a kijelzőt figyelik, hogy melyik plusz opciót mikor lehet használni, néhány pillanatra le kell venniük a szemüket az útról.
A korábbi versenyző, Marc Surer a Speedweek című hetilapnak elmondta, hogy a versenyzői kritika nem hiszti, hanem valóban balesetveszélyes a sok újítás. "A sok gomb elvonja a versenyzők figyelmét. Egy Formula-1-es autó egy másodperc alatt 80 métert tesz meg. Miközben a pilóta fél másodpercre lepillant, negyven métert haladt előre. Le merem fogadni, hogy idén sokkal több lesz a baleset."
A Nemzetközi Automobil Szövetség jelezte, hogy amennyiben a pilótafülkéből szabályozható hátsó légterelő nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, módosíthatnak a szabályzaton. Ha azonban az FIA adott esetben nem teszi meg a szükséges lépéseket, a versenyzők érdekképviseleti szervezete (GPDA) keményen felléphet.
A címvédő Sebastian Vettel elmondta, hogy adott esetben a sztrájk sem kizárt. "A versenyzők többsége egyetért abban, hogy bizonyos helyzetekben veszélyes lehet a sok újítás. Egyelőre nem tudjuk, hogy valóban mekkora kockázatot rejt, de beszélni kell róla. Ha arra kerül a sor, fontos, hogy a pilóták összetartsanak. Ha összefogunk, akkor van hatalmunk. Akár azt is mondhatjuk, hogy rendben, akkor nem állunk rajthoz."
"Az autók természetesen manapság viszonylag biztonságosak, de ha az újítások kritikusnak tűnnek, akkor meg kell vitatni ezt a témát. Ez nem jelenti azt, hogy okvetlenül sztrájkolni fogunk, de meg kell vitatni a témát az FIA-val" – tette hozzá a Red Bull Racing versenyzője.
|